Merre?

Mostanság még nehezebb eldönteni, hogy mi miért történik.

Emberek halnak, látszólag ok és előzmény nélkül. Aki ismer az tudja, hogy ezen mosolyogni fogok. 🙂

Volt szerencsém hosszabb időt kolostorban, szent ember mellett tölteni.
És ma is eszembe jutott valami emlékem;

A kolostorban az étkezés egy közösségi esemény, azt esszük ami az asztalra kerül. Nincs válogatás, olyan amit kapsz, esetleg feljavíthatod chilivel, ihatsz rá vizet. Vannak lakomák és vannak kegyelem étkek.

Ha nem eszel éhen maradsz, nem válogatunk. (A kolostorban nem tudsz rájárni a hűtőre 🙂.)

Épp így nincs jó és rossz, értelmes és értelmetlen halál sem. Nem válogathatsz, hogy ennek kellet, ennek meg nem kellett volna halnia.

Hogy miért halunk? (Persze, mert már Buddha is megmondta; aminek kezdete van vége is van. 😁)

Mattot kap a tudat, és úgy dönt indít egy új ciklust. Ez nem az emberi agy döntése, ez a mi legtisztább bensőnk programja. Hívhatod szelleminek, ha akarod.

Tudom mit éreznek az emberek amikor érkeznek a hírek. Igyekszünk ürügyet, okokat találni, másra mutogatni.pl. „a COVID az oka”, „nem volt itt az ideje” – mindennek akkor van ideje amikor megtörténik. Ennek a megértése a dolgok elfogadásában rejlik.
Egy cseresznyevirág kipattanása és annak tökéletessége a szamurájok haikuinak alapja. Születés és elmúlás. A természet, a világ összes keletkezése és múlása közül csak azt nem akarjuk megérteni amire önsajnálattal nézünk. Mert a magunk, az itt maradók sanyarúságát látjuk, hogy mi veszítettünk el valamit. Nem süt több sütit nekünk, nem hoz több aranyérmet, …
Ennek eredménye, hogy elfog a félelem, a pánik, a para. Aztán elkezdesz haragudni. Vérmérséklettől függően magadra, vagy a külvilágra. Aztán kétségbe esve kezdesz pusztítani és egy örvényben ragadsz. Csak szemlélődj és nézd meg mit miért látsz!

Egy nap, amikor a Rinpoche megkérdezte tőlem, hogy vagyok, azt válaszoltam: „Köszönöm, napról-napra jobban. Mindennap kapok egy csomagot és ma már örömmel nyitogatom őket, remélve, hogy abban is valami szar lesz.” Aztán együtt nevettünk.
Tudom, ez a felfogás nem egy nap alatt változott meg bennem.

Megtanultam nem mérlegelni hogy jó vagy sem hiszen, ha tetszik, ha nem, az én termékem ami elém kerül.

Olyan ez mint a falu főutcáján menve azt látni, hogy az egyik oldalon kocsma a másik oldalon templom van. Mind a kettőben van valami ami hívogat. Mindkettőben lehet jó és rossz. De mindkettőben időt fogok tölteni, ami lassít a haladásomban, hiszen az én utam nem ezekbe visz hanem tovább. Aztán a következő faluban ugyanez lesz, ha nagyobb a falu több templom, több kocsma. Ha mindbe bemegyek sosem jutok el oda ahova igyekszem.

*kocsma, templom- érzelmek, azonosulások.

Maradok középen, látom a kocsmát, látom a templomot, bontogatom a csomagokat és megyek tovább.